Régészeti leletek bizonyítják, hogy a dohány első használata már az időszámítás előtti második évezredre tehető. Közép-Amerikában már az ókori maják is dohányoztak, főleg a hitgyakorlási, vallási szertartások alkalmával.
A toltékok, akik meghódították a maják városállamait, átvették szokásaikat is. A dohányzási rituálé így főleg a vallási szokásokkal kapcsolatban terjedt el.
Az arawakok, amazóniai indiánok szintén dohányoztak, dohánytekercseket szívtak; ez az indián törzs később elterjedt a Bahama-szigetekre is, pontosan azon szigetcsoportra, amelyet később Kolumbusz fedezett fel.
A dohányzás története a Kr. e. 5000–3000 évekre nyúlik vissza, amikor is a mezőgazdasági terméket Dél-Amerikában termeszteni kezdték, és a legelső időktől fogva égetés útján, a füstjének a belélegzésével fogyasztották. A dohány elégetésének gyakorlata hamarosan a vallási rítusok részévé vált, majd az idők során élvezeti cikként kezdték fogyasztani.
Mivel a dohány általánosan elfogadott kereskedelmi árunak számított, a keleti észak-amerikai törzsek tagjai erszénybe kötve nagy mennyiségű dohányt hordtak magukkal, és szertartások keretében vagy alku megpecsételéseként pipában szívták el. Életük minden szakaszában, még a gyermekkorban is pipáztak ilyen alkalmakkor. E népek hiedelme szerint a dohány a Teremtő ajándéka, és a kifújt dohányfüst az egekbe emeli az ember gondolatait és imáit.
A dohányt a dohányzáson kívül is számos más módon használták, például gyógyszerként, fülfájás és a fogfájás esetén fájdalomcsillapítóként, időnként borogatásként alkalmazták. A sivatagban élő indiánok szerint a dohány elszívása, különösen, ha a dohányt a kis sivatagi zsálya (Salvia Dorrii) leveleivel vagy az indián balzsam, más néven köhögésgyökér (Leptotaenia multifida) gyökereivel keverik, jól gyógyítja a megfázást, sőt kifejezetten előnyös asztma és tuberkulózis kezelésére.
