Szivar Szivarok Szivarozás

Szivarozok tehát vagyok!

Széchenyi István terjesztette el a szivarozást Magyarországon?

IGEN

2018. január 08. - Cigar Man

A füstölés meghonosításában igencsak tevékeny volt  gróf Széchenyi István is, aki nyugati utazásai során ismerte meg ezt a páratlan szokást.Széchenyi a szivart cigarrónak nevezte, később azonban megszületett a magyar változat is, a szipa. Vörösmarty azonban ellenezte ezt a szóhasználatot, így helyette elterjedt a költő által javasolt szivarszó, amit ma is használunk és élvezettel forgatunk szánkban (a szavakat és a terméket egyaránt).

szecheny_iistvan_szivar_klub_kaszino_szivarozas.jpg

 

Széchenyi úgy gondolta, hogy az embert meg lehet ismerni az alapján, hogyan is szivarozik, és mindenkit barbárnak tartott, aki leharapta a szivar végét vagy rágcsálta azt.

A bejegyzés trackback címe:

https://szivarom.blog.hu/api/trackback/id/tr1613559303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.