Íratlan szabály, hogy a  szivart mindig ajkaink közé vegyük, ne a szánkba, és semmiképpen ne harapjunk rá. A szivar fejét ne nedvesítsük át,  maradjon teljesen száraz. Ajánlott  félpercenként csak egyet szippantani,  ha ugyanis gyakrabban teszünk ezt, forró lesz a rúd, s ezáltal az aroma is keserűvé válhat. A szivarfüst az erjesztési eljárás miatt lúgos hatású, így nem ajánlott az inhalálás, ám néhány másodpercig szánkban tarthatjuk, átengedhetjük orrgaratunkon, élvezhetjük finom ízét, illatát.
 
Köztudott, hogy a szivardohány nagyon erős, erősebb, mint a cigarettáé, ezért nem tanácsos letüdőzni. A dohányfüstöt azért se tartsuk túl hosszan a szánkban, mert előbb-utóbb arra kényszerülünk, hogy lenyeljük, ami könnyen a klasszikus szivarbetegséghez vezet: elkezd forogni a gyomrunk is.

Nagy kérdés mindig, hogy hogyan vágjuk el a szivart. Ehhez szükséges egy éles olló. A vágásnak tisztának és egyenesnek kell lennie, hogy elég füst jöhessen ki a nyíláson.  A Guillotine-vágó, illetve a körvágó a legjobb. A vágás átmérőjének kisebbnek kell lennie, mint amilyen a szivaré, hogy a fej gömbölyítését megőrizze. Így megakadályozhatjuk, hogy a fedőlevél a szivarozás alatt felválhasson. Nem ajánlott megszúrni a szivart, mert a keletkezett csatorna túlságos kátránylerakódást eredményez, csökkenti az élvezeti értéket.

A tapasztalt szivarozónak is elalszik néha a kezében a rúd. Fontos, hogy mindjárt újra meggyújtsuk, mielőtt kihűlne. A hamut óvatosan ütögessük le, s kezdjük el a láng felett forgatni. Egy jól előkészített és minőségi szivar hosszúlevél-betéttel készül, így a hamu hosszúsága két-három centi is lehet, melyet óvatosan a hamutálba kell ejteni. Soha ne ütögessük úgy le, mint egy cigarettát.

veol