Ugyebár a szivarozás nagyon komoly és előkelő dolog, nem szabad csak úgy félvállról venni, de semmi gond nincs, hiszen az itt található oktatóanyag segítségével végre profi dohányossá válhatsz   �

Sok szerencsét kívánunk!

“Alapszabály, hogy a szivarozás és a rohanás nem fér meg egymással. Ha rágyújtunk, adjuk meg a módját. A sokak által stresszoldónak használt cigarettával ellentétben a szivar a nyugodt pillanatoké. Így a legfontosabb szabály a kapkodás és a hanyagság elkerülése.

Senki nem vitathatja, hogy nem illik benzines öngyújtóval szivart gyújtani. Erre a célra gázzal töltött (állítható W lángú) öngyújtó, hosszúszálú gyufa, illetve cédrusszál szolgál, amelyek segítségével átmelegítjük a szivart teljes keresztmetszetében. A gyújtás pillanatában szívjunk bele és ha ügyesek vagyunk, akkor “robban” el a szivar. A szivarfüstöt ne tüdőzzük le, inkább hagyjuk keringeni a szájüregben egy pár másodpercig, majd finoman fújjuk ki.

Ha szivarunk fél órán belül aludt el, akkor újragyújthatjuk. Törjük, ne pöcköljük! Nem illik továbbá folyton folyvást lepöccinteni a hamut a szivar végéről, mivel a fennmaradó hamu lehűti a füstöt és segíti az égést. A dohányrúd végén már jól látható méretű elhamvadt részt nyugodtan letörhetjük a szivartartóban.

Nem tilos, de szintén nem túlságosan szerencsés dolog elnyomni a még füstölő szivart. Az elegáns megoldás, ha hagyjuk szépen kialudni és decensen a szivartartóban hagyjuk. A mai rohanó világban már elfogadott a szivar eloltása is, de nem szerencsés, ha ez a szivar széttrancsírozásával jár, pláne, ha a hamuroncs a távozásunk után is tovább füstölög.

Vágjuk, ne harapjuk! Alapvető tévhit az is, hogy a szivar végét amolyan macsó amerikai módra le kell harapni. A szétharapott dohányt köpködni pedig egyenesen tahóság. Ezzel szemben a szivar végét az erre a célra szolgáló, leginkább miniguillotine-ra hasonlító eszközzel kell le vágni. Ízlésünk szerint vághatunk kisebb vagy nagyobb darabot.

Hasonló megrovásban lehet részünk, ha konyak helyett más italt rendelünk szivarunk mellé. A közfelfogással ellentétben azonban ez egyáltalán nem alapszabály. A haladó szivarozók gyakran rendelnek testes borokat, sőt, akár sört is. Felfogásuk szerint ugyanis azért szivarozunk, mert jólesik, tehát nyugodtan ihatunk is bármit, ami jólesik. Feltéve, ha a választott nedű is hasonlóan jó minőségű, mint a dohány, amelyet elfüstölünk mellette.

Mindent összevetve alighanem úgy foglalhatnánk össze valamennyi alapszabályt a legrövidebben, hogy a szivarozás szertartás, tehát mindig ennek megfelelően járjunk el.”