Huszonkét hónappal Fidel Castro hatalomátvétele után Ramón Cifuentesnek mennie kellett. A Partagas ügyvezetője, sok más szivarfamília tagjaihoz hasonlóan, fogta a palántákat, a szaktudást, a márkanevet, és más karibi országban telepedett le.

Kérdés: "Hogyan leheljek életet a már kiszáradt szivarba? Mintha azt olvastam volna a Cigar Aficionado egyik régebbi számában, hogy tegyük párásítóval ellátott Tupperware tárolóba, de nemrég azt írták, hogy az egyetlen tökéletes módszer a szivarok forgatása a humidor páraforrása irányába. Melyik módszer a jobb?"

Edward Brookshire, Dubai,

Egyesült Arab Emirátusok

Válasz: "Valószínűleg az a tanácsunk okozta a keveredést, amelyik arról szólt, hogyan gondozzuk átmenetileg a jó állapotban lévő szivarokat. Ebben az esetben ugyanis néhány hétig remek szolgálatot tesz a páraforrással ellátott Tupperware doboz, feltéve, hogy nem mulaszja el a fedél naponkénti felnyitását. Kiszáradt szivarok sokkal nagyobb körültekintést igényelnek. Ha a száraz szivart egy párával teli humidor megrázkódtatásának teszi ki, a szivar szétrepedhet. Arra kell törekedni, hogy a szivar lassan szívja magába a párát. Ha eleinte a párásítótól legtávolabb helyezi a szivarokat, lassan és folyamatosan fogadják majd be a párát. Egy-két hét elteltével helyezze közelebb a szivarokat, majd újabb néhány hét elteltével tegye közvetlenül a humidifikátor mellé. Akár hat hétbe is beletelhet, míg eléri célját, az optimálisan újjáélesztett szivart."

(Részlet a közel félmillió példányban megjelenő Cigar Aficionado magazin levelezési rovatából)

A Cohiba szivart Fidel Castro diplomáciai célokra fejlesztette ki. Ez az, amelyik úgy vonult be a köztudatba mint szűz lányok combján sodort füstölnivaló. Az élet persze más, szűz lányokról szó sem volt, azt már csak a népi legendázó kedv tette hozzá. Nők, azok igen, de a Cohiba gyártása már a hígulás szomorú jeleit mutatja; először csak nőimitátorok, aztán homoszexuálisok, kisvártatva az átlagnál magasabb hangú férfiak szálltak be, manapság meg a legszőrösebb, tetovált, bajszos kubai macsók is sodorhatják. Ennek ellenére az első magyar szivarboltba még nem érkezett meg a debütáló Cohiba-szállítmány, ami

legalábbis a bolt egyik tulajdonosa, Krskó úr szerint.

- A Romeo Y Julieta simán veri a Cohibát, de azt a legenda miatt sokan keresik, persze az már inkább a show off-szivarozás kategóriája.

Mint kiderül, szivarboltot nyitni nem sétagalopp, és a jövedéki törvények miatti tizenötmillió forintos VPOP-letét még szinte említést sem érdemel. Az érdekesség, hogy a nevesebb szivargyártók nem szívesen adnak el szivart, udvarolni kell nekik, és lenyűgözni őket fantasztikus tervekkel, ötletekkel, ami jelentős tételű latin-amerikai útiköltséget jelent. Többek között ezért látnak olyan kevesen fantáziát szivarkereskedésben.

persze megvan a családi háttere: keresleti a piac, Amerika újabban testületileg rágyógyult a szivarra. A fogyasztás folyamatosan emelkedik, 1993 és ´96 között 2,1 milliárd darabról 3 milliárd szálra emelték a tétet. Képtelenség, hogy a tradicionális gyártók kínálata ilyen gyorsan kövesse a keresletet. A legjobb szivarokat mindmáig kézzel készítik, sem ideges természetű, sem túlságosan kreatív ember nem alkalmas szivarsodrónak. A dohánytermesztés agyrém-periféria mesterfogásai miatt a gyártott mennyiség erősen korlátozott.

Itt van a szivarok burkolólevele: simának, lágy tapintásúnak kell lennie, miközben eléri a megfelelő színárnyalatot. Napfény közvetlenül nem érheti, ezért az ültetvényt hatalmas muszlinleplekkel takarják le, miközben a munkások gólyalábakon közlekednek, nehogy letapossák az ágyásokat. A dohány a laza földet szereti, ezért traktor szóba se jöhet, kizárólag ökör szánthat. A szakma szerint a termesztés során egy-egy palántához kb. 170-szer kell nyúlni, ez akár igaz is lehet.

kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ki legyen a szivarozó világsztár a következő szám címlapján: Arnold Schwarzenegger, Danny DeVito, Jack Nicholson, Matt Dillon és Bruce Willis egyaránt szívesen fényképeszkednek szivarral. A piaci lehetőségek beláthatatlanok. Szivarozik Linda Evangelista és Demi Moore, ami egyet jelent azzal, hogy a manapság még a piros Marlboróval emancipáltságot demonstráló butikosnék is gond nélkül átállíthatók a szivarra. A keresleti piac megvalósulásának másik kulcs-eleme, hogy az amerikaiaknak mindig az kell, ami tilos. A dohányzás gyakorlatilag be van tiltva, úgyhogy az ellenállás legszebb szimbóluma egy-egy méretes dohányrúd. A cigaretta totálisan prosztó dolog lett, gyanús Puerto Ricó-iakkal kell együtt cigizni az irodaház szemétledobójánál, ennél rosszabb image talán csak az lehet, ha játszótéri mutogatáson kapják az embert. A szivar mindenképpen

kelléke, legalábbis megfelelő fogyasztása feltételezi, hogy a szénbányász legalább másfél órára kényelembe helyezze magát a műszak után, amikor átadja magát az élvezeteknek. Amerikában klubszinten már tökéletesen működik a dolog, a szivarozók előkelő, gazdag, választékos emberek, gyönyörű környezetben. A Cigar Towerben büszkék a környékhez képest alacsony árakra, egy doboz Munkást például bizonyára nem kapnánk meg a Váci utcában 134 forintért, és a mátyásföldi ABC-áruház 121 forintos Munkás-árához képest kifejezetten jó vétel, ha a színvonalas kiszolgálást és a megfelelően temperált eladóteret is beleszámítják, ráadásul mindez a Kempinskiben. Az alsó szinten a már említett cigarettán kívül a gépi gyártású szivarok és cigaretták találhatók, tetemes választéknyi pipadohány társaságában. Jellemző, hogy van a kilós só kiszerelésére emlékeztető "Magyar Pipadohány" is, vélhetően gyűjtőknek.

Az első emelet

a nagyhalál: PLEASE DO SMOKE feliratú üvegajtó mögött kézi sodrású szivarok minden mennyiségben. Ebben a kategóriában is akad alkalmi vétel, itt van például az egy-egy jól izmolt 100-as Marlborónál alig vastagabb, chicós méretű Arturo Fuente, darabja 550-ért, az egyik legjobb nevű család terméke, egy kiadós estebéd után egy jó félórát ezzel is kihúzhatunk a teraszon. A földszinti csajok helyett itt egy, a pszichiáter, a borszakértő és a spanyol király kereszteződéséből született öltönyös úr szolgál ki, néhány mélylélektani kérdés alapján bármikor kitalálja, tudat alatt milyen szivarra vágyunk.

A szivarozás számos

melegágya. Talán meglepő, de nem ciki, ha a szivar elalszik. A szivarozás nyugis műfaj, ha elaludt, elaludt, az újragyújtáskor mindenesetre nem árt körültekintően eljárni: az első slukkot ne szívjuk, hanem fújjuk, hogy kisöpörjük a szivar légcsatornáiból a fáradt gázokat. A normális pöfékelési átlag egyébként 1 slukk/perc. A szivar színével nincs összefüggésben az erőssége, ez lényegesen összetettebb kérdés.

A szivar szívott végének konyakba mártogatása barbárság, még akkor is, ha mindez Sir Winston Churchill szokásaként került a köztudatba. A tunkolás hazavágja a szivar természetes aromáját, amibe elég sokan fektették számos munkaórájukat.

Alapszabály, hogy szivarozónak nem adunk tüzet, és a füstöt legfeljebb passzív szivarozás esetén tüdőzzük le. A szivarról nem verjük le a hamut. A szivarhamu egyszersmind a minőség fokmérője: jó szivar hamuja hosszan bírja magát. Legfeljebb finom mozdulatokkal operáljuk el a hamutartó szélén.

A szivargyűrű maradhat, ráérünk akkor lehúzni, amikor már kifejezetten zavar. Szivart el nem nyomunk, mert akkor borzalmas büdös tud lenni, a szakma valamelyest költőiebben fogalmaz: hagyjuk méltósággal meghalni.

vagy legalábbis nem különösebben egészségtelen szenvedély régóta tartja magát a köztudatban. Nem tartalmaz papírt, tehát minimális a kátránytartalma, és nem tüdőzzük le, tehát a tüdőrák tehet egy szívességet. Egy 1984-es amerikai vizsgálat szerint a szivaros valóban csak harmadakkora tüdőrákveszéllyel kell számoljon, mint egy cigarettázó, viszont épp a háromszorosával, mint olyasvalaki, aki egyáltalán nem dohányzik. Száj- és gégerák tekintetében ellenben a szivar abszolút egyenrangú a cigarettával.

Amikor rágyújtunk egy Romeo Y Julietára, miközben apró kortyokban fogyasztjuk 12 éves, nagydíjas Metaxánkat, szenteljünk legalább egy slukkot Ulysses S. Grant, az Egyesült Államok 18. elnöke emlékének. Grant még tábornok korában a jenki hadsereg legnagyobb sztárja volt, és közismerten kedvelte a szivart. A háború után rajongói dobozszámra küldték neki a legjobb árut, Grant nem is hagyta kiszáradni. Olyan gégerákot kapott, hogy csak úgy csörömpölt, száz kilóról hatvanötre fogyott, és bár abbahagyta a dohányzást, egy év múlva meghalt. Nem. Gondoljunk inkább Churchillre, aki megúszta.

Winkler Róbert

Magyar Narancs