A burkolólevél adja meg a szivar kinézetét. Ezeket a leveleket a többi levéltől elválasztva erjesztik, így nem gyűrődik meg, és megkapja jellegzetes aromáját. Rugalmasságát megőrzi, így a szivar megsodrásakor nem törik el. A burkolóleveleket egy-két évig érlelik; általánosan elfogadott szabály, hogy a hosszabb ideig tartó érlelés jobb minőséget jelent. Ezek a levelek a szivar legdrágább részei. Az egyes ültetvényekről származó leveleknek egyedi tulajdonságaik vannak.

A kötőlevél tartja össze az elkészített szivart, általában a dohány felső leveléből készítik. A ma már nem alkalmazott entubar módszernél legfeljebb nyolc, keskeny dohánylevélből csöveket sodortak a kötőlevélbe, így a szivar lassabban égett.

A tölteléklevelek töltik meg a burkolólevelek közötti területet. Három (kivételesen vastag szivarok esetében négy) levelet hosszuk mentén külön-külön meghajtogatnak, így a levelek között apró füstcsatornák maradnak. A dohánypalánta tetején lévő ligero levél csak a szivar közepébe kerülhet, mivel a sok napsütéstől igen aromás, és nehezebben ég. Az enyhébb ízű, középső seco, illetve az alsó, gyenge ízű és gyorsabban égő volado levél kerülhet még a töltelékhez. Ezeknek a leveleknek a kombinációja határozza meg az elkészülő szivar aromáját, égési sebességét, szelelését és minőségét.