A SZIVARHOZ NEM ÉRTŐKNEK egyik szál olyan, mint a másik – legfeljebb hosszabb, vastagabb és intenzívebb a füstje, sőt még a gépi szivart sem mindig tudják megkülönböztetni a kézzel sodorttól. Pedig előbbi sem tartozik az olcsó tömegáruk közé, sőt kezdő szivarozóknak kifejezetten egy könnyű, gépi szivar ajánlott.

„Ha ugyanis valaki egy nehéz, földes ízvilágú kubai Cohibára gyújt rá életében először, akkor elképzelhető, hogy csalódni fog, mert a kezdőknek erős, maró lesz a füstje”

GÉPI SZIVART AKÁR már pár száz forintért vehetünk öt-tízszálas dobozban a legtöbb trafikban és dohányboltban, de kapható olyan gépi szivar is, amelyet műanyag, ritkábban fémtartóban árulnak szálanként. Sem a tokok, sem a dobozok nem zárnak légmentesen, márpedig a kézi szivar tárolásának egyik legfontosabb tárolási szabálya a párásítás. Erre speciális, általában spanyol cédrusfából készült párásító dobozok – humidorok – vannak, amelyekben desztillált víz és párásítókészülék segítségével folyamatosan 72 százalékon tartják a páratartalmat.

A SODRÁSTECHNIKA MELLETT a gépi és a kézi szivarok között különbséget kell tenni abban is, hogy előbbiek között előfordulnak ízesítettek, például vanília- vagy éppen cseresznyeízben, míg a prémium vagy kézi szivarokat általában nem ízesítik.

A szivarozás közben érzett ízhatások hasonlóak ahhoz, mint amikor bort fogyasztunk, hiszen itt is sok minden függ a termőterülettől vagy éppen a dohány minőségétől, így van olyan szivar, amelyiknek a füstjében felfedezhetők akár a vaníliára emlékeztető jegyek is. Persze mindezeket csak azok érzik, akik már legalább fél éve szivaroznak, és némi tapasztalatra tettek szert.