A dohányzásról - 1909 áprilisi cikk

Csak nem régen jelent meg Lehmann K. B. terjedelmes dohánytanulmánya a Hygienische Rundschau-ban. legújabban pedig magyar buvárt foglalkoztatott a dohányzás kérdése. Liebermann Leó vizsgálatait különösen azon kérdés tisztázása czéljából végezte, vajon a dohányzás hygieniai jelentőségében van-e szerepe a szivás gyorsaságának. Már előre is feltehető volt, hogy gyorsa és lassú dohányzás mellett az égési és az ú. n. száraz lepárlási termékek mennyisége és minősége tekintetében oly különbségek mutatkozhatnak, a melyek esetleg tudományos alapot adhatnak azon általánosan elterjedt felfogásnak, hogy a gyors dohányzás ártalmasabb, mint a lassú.
Egyúttal pedig feleletet keresett arra a kérdésre is, vajjon a nedves szivar-e az ártalmasabb, vagy pedig a száraz kísérleteknek egy részét úgy rendezte be, hogy a megszakított, szakaszokban történő szívást figyelhesse meg; ezért a szivar elégetése alatt nagyobb közöket tartott, a mikor a szívás teljesen szünetelt. A kapott eredmény meglepő, de teljesen fedi a tapasztalati tényeket. Azt találta ugyanis, hogy ugyanazon dohány mennyiségből annál több kátrányos termék képződik, minél rövidebb az elszívás ideje.
Úgy hogy ötperczes elszívás mellett majdnem háromszor annyi kátrányos termék képződik, mint 15 perczes, tehát háromszor hosszabb égés mellett.
Tudományosan is beigazolást nyert tehát az a gyakorlati tapasztalati tény, hogy az egyszer kialudt szivar meggyújtva mindig erősebb (azt mondják: megbagósodott).
Ha folytonos szívás mellett figyelte meg az égési termékek viszonylagos mennyiségét, akkor azt találta, hogy a szivar gyorsabb elégésekor sokkal több kátrányos termék képződött, mint lassú szívás alkalmával.
De ezen kísérletekben az égés ideje és a kátrányos anyagok mennyisége között nem mutatkozott oly arányosság, mint a szakaszos szívással végzett kísérletekben. A megejtett kísérletek folyamán még egy érdekes eredményre jutott Liebermann, a mi pedig éppen ellenkezője az általános hiedelemnek. Úgy hallottuk ugyanis eddig mindenkitől, hogy a dohányt jól ki kell szárítani, mert a nedves szivar mindig erősebb.
Liebermann kísérletei pedig azt mutatták, hogy a szárított szivarokból több kátrányszerű anyag képződik, mint a nedvesekből, vagy a csupán kénsav felett szárítottakból. E kísérletek, melyek berendezésüknél fogva elég jól megközelítették a gyakorlati viszonyokat, mindenesetre érdekes tanulsággal szolgálnak azok részére, a kik semmi áron sem akarnak lemondani a dohányzásról.
Csupán curiosum gyanánt említem meg, hogy elődeink és nagyapáink egész pipa-hygieniát alkottak maguknak, a mire a nagy mérvben elterjedt dohányzás mellett bizonyára szükség is volt. Így azt tartották, hogy tájaknak nagy befolyásuk van a termelt dohányra.
De ezen kísérletekben az égés ideje és a kátrányos anyagok mennyisége között nem mutatkozott oly arányosság, mint a szakaszos szívással végzett kísérletekben. A megejtett kísérletek folyamán még egy érdekes eredményre jutott Liebermann, a mi pedig éppen ellenkezője az általános hiedelemnek. Úgy hallottuk ugyanis eddig mindenkitől, hogy a dohányt jól ki kell szárítani, mert a nedves szivar mindig erősebb.
Liebermann kísérletei pedig azt mutatták, hogy a szárított szivarokból több kátrányszerű anyag képződik, mint a nedvesekből, vagy a csupán kénsav felett szárítottakból. E kísérletek, melyek berendezésüknél fogva elég jól megközelítették a gyakorlati viszonyokat, mindenesetre érdekes tanulsággal szolgálnak azok részére, a kik semmi áron sem akarnak lemondani a dohányzásról.
Csupán curiosum gyanánt említem meg, hogy elődeink és nagyapáink egész pipa-hygieniát alkottak maguknak, a mire a nagy mérvben elterjedt dohányzás mellett bizonyára szükség is volt. Így azt tartották, hogy tájaknak nagy befolyásuk van a termelt dohányra.
Lapályos, nedves és ködös tartományokból ártalom nélkül lehet erősebb dohányt is szívni, ellenben magas helyeken fekvő, vagy száraz és szeles tartományokban gyenge dohányt kell választani, de tekintetbe veendő a testalkat és az eledel is.