A szivart az ember szép lassan veszi ki a tárcájából. Óvatosan, mint minden törékeny jószágot, s mint az olyan dolgot, amit szeretünk. Aki a szivarjával szemben nem szeretettel bánik, képes a feleségét is megverni. Meg is nézegeti az ember jobbról, balról, felül, alul. Ha nem így cselekszik, alighanem kérges szívű, erőszakos ember. …
A szivart tehát megnézi az ember, megforgatja, és azután gondosan elvágja a végét. Se kicsit, se nagyot ne vágjunk le a szivarból. Aki nagyon apró darabot vág le, fogadni mernék, hogy gazdag és takarékos, de egy kicsit zsugori és önző. Aki meg belevág a szivarjába, mint egy kannibál, csak olyan ember lehet, aki minden szoknya után fut. Ez állhatatlan és mohó.
Kipróbálhatod ezeket az urakat alkalomadtán egy-egy pohár pezsgővel is. Aki csak elcsípi a szivar végét, az a pezsgős pohárból is csak fél kortyokat szürcsöl, de minden pillanatban a pohár után nyúlkál. Aki nagyot vág a szivarból, az az egész pohár pezsgőt lehajtja egyszerre.
Részlet Kálnoki Izidor: Füst és hamu c. könyvéből. Mely mű megjelent 1912-ben.