Szivar Szivarok Szivarozás

Szivarozok tehát vagyok!

Egy Fidel névre hallgató munkás megmutatja, hogyan sodor össze öt különféle dohánylevélfajtából egy szál Cohibát

Heti Válasz / 2017.08.09., - Kapitalizmus vagy halál - részlet

2019. április 23. - Cigar Man

kubai_szivargyartas_kapitalizmus_vagy_halal.jpg

... Az életöröm további forrása származik a Santa Clara-i szivargyárból, az ország egyik legnagyobbjából. Egy amerikai csoporttal mennék be, de a portás ragaszkodik hozzá, hogy külön menjek: „Tudja, milyenek az amerikaiak!” – magyarázza, mintha valamilyen fertőző betegségről lenne szó. Az ellenségnek kell a pénze, de szeretni nem muszáj őket, ráadásul minél jobban el vannak szigetelve, annál jobban le lehet húzni őket. Egy másik múzeumban az amerikaiak helyi idegenvezetője odajött hozzám, hogy menjek el. „Ez a saját idegenvezetésük, külön fizettek érte, te meg nem” – sziszegi. „És? Nem pont ez a szocializmus lényege?” – kérdezek vissza.

A szivargyárban egy történetesen Fidel névre hallgató munkás megmutatja, hogyan sodor össze öt különféle dohánylevélfajtából egy szál Cohibát, a kubai szivarok királyát. Elmondja, hogy épp ezért nem érdemes hamis szivart venni, mert legfeljebb kívülről néz ki ugyanúgy, mint az eredeti. De a legkülönlegesebb munkája nem neki van, hanem a terem egyik sarkában ülő olvasónak. Neki az a dolga, hogy mindennap munkakezdéskor felolvassa a párt lapjában, a Granmában megjelent cikkeket, majd ebéd után a helyi KISZ Lázadó Ifjúság című újságjával tegye ugyanezt. Híres és bátor ellenzéki performansz volt, amikor egy művész egy Granmára szart – fél évet kapott érte. Megint csak egy gyors számolás:

a kubai állami boltokban árult egyetlen Cohiba ára több, mint a szivarkészítők egyhavi bére, vagyis Fidel nagyjából fél óra alatt megkeresi a havi bérét, a többi mint extraprofit az államé.

A középkori robot lényegesen nagyvonalúbb volt.

A dohány a sziget nyugati részén lévő Vinales-völgyben terem. A kúp alakú mészkősziklák között mindenhol dohányföldek, melyeken feketék dolgoznak.

Elhúz mellettem egy 50-es évekbeli kék Chevrolet – mintha egy amerikai délről szóló történelmi filmben lennék; szinte várom, mikor kezdenek fehér lepedős alakok liberális jogvédőket lincselni, de aztán rájövök, hogy itt ez a kormány feladata.

A földeken nagy faépületek állnak, ezekben szárítják a dohányleveleket. Amikor a déli hőségben belépek az egyikbe, egy férfi felkel a függőágyból, saját készítésű szivarral kínál. Ezeket a purónak nevezett rudakat szívja az átlag kubai, a márkás termékek a külföldieknek valók.

Egy flakonból mézet csöpögtet a végére, és amikor csodálkozva nézek rá, annyit mond: „Che is így csinálta.”

Mit is várjunk egy argentíntól – gondolom magamban, és különben is, én meg láttam Széles Gábort narancslébe mártani a szivarját.

Biodohány” – dicséri tovább a termékét. „Szép, hogy figyelnek erre is” – dicsérem vissza. „Igen, meg főleg az, hogy nem lehet növényvédő szert kapni” – teszi hozzá.

Az állami elosztás a dohánytermékeknél is nagyvonalú. A farmerek a termény kilencven százalékát leadják az államnak, tíz százalék a sajátjuk, amit aztán megpróbálnak hamis Cohiba szivarként a turistákra rásózni.

Santa Clara azért lett Che végső nyughelye, mert itt aratta legnagyobb diadalát 1958 decemberében, amikor Batista tett egy utolsó kísérletet, hogy megállítsa a Havanna felé nyomuló gerillákat. Che einstandolt egy dömpert, és kisiklatta vele a katonákat szállító páncélvonatot – nem egy Sztálingrád méretű ütközet, de azért szabadtéri múzeum lett a dömper meg a vagonok is.

 

Heti Válasz / 2017.08.09.,

A bejegyzés trackback címe:

https://szivarom.blog.hu/api/trackback/id/tr6714782602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.