Az igazi szivaros ugyanis nem szív akármilyen dohányt, nem használ akármilyen tokot, szivarvágót. Nem gyújt rá akárhol csak azért, mert ideges vagy feszült. Nem űzi őt nikotinéhség, már csak azért sem, mert a szivart nem tüdőzik le.
Az igazi szivaros állítólag amúgy sem szív mellre semmit.
De megbecsül formát, címkét, aromát, szertartást. A cédrusból készült gyufára esküszik, benzines öngyújtóval vagy viaszgyertyával nem gyújt szivarra, ezek kigőzölgésével nem teszi tönkre az ízharmóniát.
A szivart sosem tartja a lángba, egy-két centiméterre felette forgatja, hogy egyenletesen átperzselődjön a vége.
Az igazi szivaros sosem szívja végig, a negyedét meghagyja, és nem nyomja el, hagyja méltósággal elhamvadni.
