A címke eredetileg egy német származású szivarkészítő Gustave Bock által lett feltalálva 1830-as években, azért, hogy az Európába exportált szivarjai felismerhetőek legyenek. (Mondják a németek:) Vannak, akik úgy gondolják, hogy azért készült, hogy jobban rögzítsék a borító levelet. Mások amellett érvelnek, azért készült hogy az urak fehér kesztyűjét ne kenje össze a szivar. Ehhez tudni kell hogy a XIX. században viaszozással, azaz viaszbevonattal próbálták a szivarokat tartósítani, megvédeni a kiszáradástól, és ezt a viaszt a szivar elszívása előtt le kellett olvasztani a borítólevélről, ami maszatossá tette azt.
Szóval ha engem kérdeztek, a harmadik választ ikszelném be.
Egy biztos, a szivargyűrűk manapság már csak dekorációs célokat szolgálnak, illetve beazonosítják a márkát. A borcímkékhez hasonlóan ezek is tekinthetők műalkotásoknak, és vannak, akik gyűjtik őket.
Amióta két szivaros összetalálkozott a világban, azóta vitatkoznak azon, hogy mit kezdjenek a címkével. Sokan úgy gondolják, hogy a készítő iránti tiszteletből fent kell hagyni a szivaron. Mások viszont úgy vélik, hogy egy különösen drága szivar esetében a címke fent hagyásával csak fel akarnak vágni.
Általában az emberek fent hagyjak a címkét, mikor elkezdik szívni a szivart. A hideg, vagy frissen meggyújtott szivarról, nehéz eltávolítani a címkét, és közben megsérülhet a borítólevél.
Miután a szivar kicsit felmelegedett, utána már sokkal könnyebb eltávolítani a címkét. Az megfelelő idő erre valahol a szivar harmada és a fele között van. Ha ilyenkor veszed le a gyűrűt, úgy is tekinthetsz erre, mint egy kompromisszum a két vélemény között.
Ha úgy döntesz, hogy leszeded a címkét, figyelj arra, hogy ezt óvatosan tedd meg, nehogy kárt okozz a szivarban.