Az elmúlt időszak egyik nagy híre volt a szivarpiacon, hogy az Imperial Brands nevű dohányipari óriás eladja a prémium szivar üzletágát. Ezzel olyan nagy márkák cserélnek gazdát, mint a legendás kubai Cohiba, a Montecristo vagy a Romeo y Julieta. Ennek kapcsán utánajártunk a kubai szivar történetének.
A szivarvilág történetének egyik legnagyobb üzletét jelentették be nemrégiben, amikor kiderült, a brit Imperial Brands (korábban Imperial Tobacco) nevű dohányipari óriás 1,225 milliárd euróért (1,3 milliárd dollár) eladja a prémium szivar üzletágát.
Ez magában foglalja a kubai termelést uraló Habanos szivargyártó 50 százalékának eladását (a másik 50 százalék kubai állami tulajdonban van), és olyan legendás márkák értékesítését is, mint a Cohiba, a Montecristo vagy a Romeo y Julieta. Emellett a világ egyik legnagyobb szivar-kiskereskedelmi lánca, a JR Cigars is benne van a csomagban.
(Ez a fenti mondat pontosítást igényel!!! A Habanos SA amiről most itt szó van, nem termel semmit, csak a kubai szivarok nemzetközi kereskedelmét irányítja. Nyilvánvalóan folyamatos kapcsolatban vannak a dohánytermelőkkel és a kubai dohánygyárakkal, de azokban nincs tulajdonrészük.)
Kubai szivarok egy Maklary Vertigo Humidorban
Az Imperial egyébként a 2019. szeptember 30-án véget ért pénzügyi évben összesen 80 millió eurónyi profitot keresett a szivar üzletágával. Az eladás két részben valósul meg. Az USA-ban működő divíziót 185 millió euróért veszi a Gemstone Investment Holding, míg az USA-n kívüli globális üzletág 1,040 milliárd euróért kerül egy Honkongban bejegyzett céghez (Allied Cigar Corporation).
Szivar a világban
A globális szivarpiac idén 3,1 milliárd dollárral bővülhet – derül ki a márciusban közzétett, legfrissebb iparági jelentésből. Az általános növekedési trendet azonban jól mutatja, hogy a jelentés azzal számolt, 2025-ig a piac mérete elérheti a 18,6 milliárd dollárt is.
(Ez a fenti mondat pontosítást igényel!!! 3.1 milliárd dollár-RA nőhet a globális szivarpiac 2020-ban, és nem 3,1 miliárd dollárral!!! Ezért még érdekesebb hogy 2025-ig döbbenetes piacbővülést jeleznek előre.)
A fejlett világban az USA hajthatja a növekedést, míg Európában elsősorban a német piac számít jelentősnek. A következő 5-6 évben Németország egyedül 118,7 millió dollárral bővítheti a régiós piacot, míg a kontinens többi országa összesen 90,4 millió dollárt adhat hozzá a növekedéshez.
Ázsiát tekintve Japánban 1,2 milliárd dolláros lehet a szivarpiac 2025-ig, de a következő időszakban Kínától is jelentős (4,2 százalékos) növekedést várnak – aminek eredményeként a kínai szivarpiac 874,2 millió dolláros bővülést tehet hozzá a globális egészhez.
(Lassan időszerű lenne szegmentálni a szivarokról szóló beszédet. A fenti mondatokban összekeveredik minden. Egyik nézőpontból szivar az ami nem cigaretta. Másik nézőpontból meg a Habanos SA által forgalmazott kézi gyártású prémium szivarokról beszélünk. (Ráadásul a kubaiak is pörgetik rendesen a gépi gyártást... Szóval óvatosan ezekkel a komulált számokkal ...)
A kubai szivar legendája
Amikor Kolumbusz Kristóf 1492-ben partra szállt Kubában, a helyiek már hosszú évszázadok óta szívtak dohányt. A történeti kutatások alapján valószínűsíthető, hogy a dohánykultúra Dél-Amerikából érkezett meg a szigetre, és eleinte orvosi célokra, illetve vallási szertartásokhoz használták a növényt. A helyiek a dohányültetvényeket „cohibának" nevezték – innen kapta nevét a híres szivarmárka is.
Kolumbuszt lenyűgözték a Kubában látott szivarok, melyekből vitt magával haza, Spanyolországba is. Ez pedig hatalmas üzletet jelentett a spanyoloknak, mivel a szivar egyre népszerűbb lett Európában, ami óriási profitot hozott. Érdekesség, hogy az első szivargyár mégsem Kubában, hanem Spanyolországban nyílt meg, 1676-ban. Idővel aztán a spanyolok is rájöttek, hogy a kész szivarok sokkal jobban viselik a tengeri szállítást, mint a dohánylevelek. Ennek eredményeként a 19. században megnyíltak az első dohánygyárak Kubában, és kezdetét vette Kuba önálló szivartörténete. Ehhez az is kellett, hogy 1810-ben a kubai szivarmárkák saját védjegyet kapjanak, illetve hogy VII. Ferdinánd spanyol király 1817-ben engedélyezze a szabad kereskedelmet Kuba számára.
Ezt követően a kubai szivarokat a világ minden tájára exportálták, az iparág pedig óriási lendületet kapott. 1859-re több mint 10 ezer dohányültetvény volt már Kubában, és csak a fővárosban 1300 termelőegység üzemelt.
Különös történeti tény, hogy bár a korszakban számos mezőgazdasági területen dolgoztattak rabszolgákat, a dohánytermesztés ez alól kivételt képezett. A dohányleveleket ugyanis túl sérülékenynek gondolták, és az általános elképzelés az volt, hogy csak a szabad emberek képesek a szükséges érzékenységgel kezelni a leveleket. Ennek eredményeként számos szabad vendégmunkás dolgozott kubai ültetvényeken, például a Kanári-szigetekről.
Az 1900-as évek eleje aztán komoly gondokat hozott a szivarszektornak. Egyrészt megnövekedett a cigaretták iránti kereslet, ami visszafogta a szivar népszerűségét. Ehhez jöttek a cigarettaipar új reklámjai, amelyek sokkal divatosabb dohányzási formaként prezentálták a cigarettázást. Végül az 1920-as évek közepére már az Egyesült Államokban is a cigarettaipar volt a dohányfelhasználás vezető területe.
A másik negatív tényező a géppel sodort szivarok megjelenése volt. Noha a legtöbb kubai szivart még mindig kézzel sodorják, más gyártók elkezdtek nagyüzemben, géppel termelni. Ezzel jelentősen csökkent a szivarozáshoz kötődő exkluzivitás-érzés, ami szintén más dohánytermékek felé terelte a fogyasztókat.
A kubai szivaripar számára hatalmas változást jelentett Fidel Castro hatalomátvétele. 1960-ra Castro teljesen átvette a szektor irányítását, és minden gyárat, illetve márkát államosított. Ekkor lett a Cohiba az ország elsőszámú vállalata – a márka pedig máig az ország legismertebb terméke. Az 1962-es embargó az USA és Kuba között viszont komoly lendületet adott a szigeten kívüli termelőknek. Ekkorra tehető az olyan országok szivartermelésének felemelkedése, mint a Dominikai Köztársaság, Puerto Rico vagy Kolumbia.
Az 1990-es évek eleje aztán újabb aranykort hozott el a kubai szivarok területén, majd a Szovjetunió összeomlása után a szektornak egy sor nehézséggel kellett szembenézzen. Egyfelől hiány volt számos mezőgazdasági termékből, éveken át kedvezőtlen időjárás sújtotta a szigetországot, valamint a termelés felpörgetését célzó projektek sorra megbuktak. Ebben az időszakban a kubai szivarok minősége jelentősen leromlott. A mélypontot 2002 jelentette, onnantól a kubai szivargyártás elindult megint felfelé. A szivarrajongók újra visszatértek a nagy kubai márkákhoz és azóta is nagy becsben tartják azokat.
Mitől olyan különleges a kubai szivar?
A történelemből látszik, hogy a kubai szivar nem volt mindig a prémium minőség szinonimája. A minőségromlás azonban a dohánytermesztés feltételeinek, illetve a szivargyártás technikájának változásaival állt be. Ez a kettő ugyanis a kulcsa a kubai szivarnak.
(De, mindig az volt. Ha jó évjárat volt, ha rossz. A második mondat, sajnos értelmetlen...)
Egyfelől Kuba klímája kiváló körülményeket biztosít a dohánytermesztéshez, ami a minőség alapját jelenti. Az igazi különlegességet viszont nem ez, hanem a készítés módja adja. Itt lépnek be a képbe a speciális szaktudással és standardok alapján dolgozó kubai szivarkészítők (torcedor), akik a prémium minőség másik forrását biztosítják. Ezzel együtt a „kubai szivar" megnevezésnek egyetlen alapvető követelménye van: a szivarhoz felhasznált dohánynak teljes egészében Kubából kell származnia.
Az áprilisban bejelentett üzlet egyik legnagyobb tételét, a Habanos 50 százalékát, 2000-ben vette meg a francia-spanyol Altadis dohányipari óriás. Később, 2008-ban aztán az Altadist felvásárolta az Imperial Tobacco, megszerezve ezzel a kubai részesedést is. A Habanos tavaly 531 millió dolláros bevételt ért el, ami 2 százalékos, éves növekedésnek felelt meg.
forrás: Origo
